2012. december 24., hétfő

2 karácsonyi smink

Na, most ugrik a majom a vízbe! - szokták mondani. Valahogy így érzem magam én is, hiszen elérkezett az a pont, amikor kiderül, miért is kezdtem új blogba.
Annyi beauty blog olvasás után én is valami hasonlót szerettem volna írni, így most itt az idő.
Ez alakalommal két karácsonyi sminket szeretnék bemutatni, de szeretném leszögezni, hogy nem vagyok profi.

1. visszafogott arany smink:

Így talán nem annyira látszik, de arany színű alappal dolgoztam, majd egy kis barnával mélyítettem, a vízvonalamat pedig egy fehér szemceruzával húztam ki.

Végül felül a szempilla tövénél egy fekete tussal húztam ki a szemem, és spiráloztam.
Egészben valahogy így néztem ki, szinte alig látszik az egész. Az arcomra még került egy kis barnás pirosító, és a számra egy színtelen ajakápoló.

2. Vagányabb ezüst, barna, fekete smink:

A szemsmink formáját egy cellux-szal alakítottam ki, majd az arany alapot felvittem egészen a szemöldökömig. A szemzugba felvittem egy kevés fehér szemceruzát és egy kis ezüst szemhéjfestéket, majd a többi részre sötétbarnát tettem, végül feketével mélyítettem.
A szempillámra ezúttal a Lora falsh lashe effect spirálja került.

Nyitott szemmel a végeredmény kicsit cicás szemre hajaz, de nekem nagyon tetszett.

Az arcomra megint egy natúr barnás pirosító, és a számra egy színtelen ajakápoló. Nyilván bárki használhat hozzá, bármilyen szájfényt vagy rúzst, de mivel én mindkettőt, egy-egy fellépésen viseltem, nekem nem lett volna előnyös, hiszen a klarinét és a rúzs nem éppen jó barátok.

Ennyi lett volna az én karácsony smink tippem, remélem, hogy tetszett nektek. Boldog karácsonyt, és sikerekben gazdag új évet kívánok mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése