2012. december 29., szombat

Nevezzük szilveszteri sminknek

Mivel a valódi szilveszteri sminkem már valószínűleg csak utólag kerül ki, mivel a nagy készülődés, meg minden közepette biztos nem lesz még időm blogolni is, így nevezzük a következőt szilveszteri vagy elő-szilveszteri sminknek!
Tegnap gondoltunk egyet a húgommal, és elmentünk bulizni, így alkalmam nyílt egy egészen vagány sminket készíteni.
Sajnos a képek megint nem adják vissza az igazi színeket és hatást, de már dolgozom rajta, hogy a fényképezőnk is újra működőképes legyen.
Valahogy így nézett ki a végeredmény, és szerintem nem is lett annyira rossz. A szem sminkje vitte megint a prímet, így hogy elkerüljem a bohóchatást, a többit kicsit háttérbe szorítottam, és még így is úgy éreztem, túl sok smink van rajtam, miután egy sima szürke békás pólóban és egy kék cicagatyában voltam egy színes övben voltam egy fekete csizmával.
Na, de nézzük részletesebben!

A szemsmink újra kicsit cicás, ívelt lett, aminek az alapját egy halvány lila krémes szemhéjfesték adta, majd belülre a szemzugba egy kis fehér szemceruza került. Körülbelül a szemem feléig beül egy ezüst szín került, ami sajnos nem nagyon vehető ki a képből, majd kívülre egy sötétkék szín, aztán az egészet feketével mélyítettem. 

Mivel az egész így is elég sötét és drasztikus lett, tust nem használtam, viszont úgy éreztem, ha már lúd legyen kövér, a Lora falshe lash effect szempillaspirál került a pilláimra.

Legvégül az alsó vízvonalamat egy fehér szemceruzával húztam ki, amit kényelmi szempontból választottam.
Tudtam, hogy ha a hajam kiengedve van, és befülled az arcom, a szemceruza lesz az első, ami végigfolyik az arcomon, és nem akartam, hogy az egész fejem fekete legyen.
Az arcomra egy barnás pirosító került, mivel már alapból elég piros voltam, a számra pedig egy barack színű szájfény. Eredetileg egy sötét rúzst akartam, de látva, milyen erős lett a szemem, inkább lemondtam róla. :)

És a sminkem volt, ami szépen megúszta a bulit, de minden más nem volt ilyen szerencsés. Gyakorlatilag jó kedvűen indultam el, de ott körülbelül az első órában már elvette a kedvem egy barom a bulizástól. 
Volt ott egy fickó, akit eleve láttunk, hogy jobb elkerülni. Mi mindent meg is tettünk, de ez az idióta az össze szingli lányt kinézte magának. Beállt mögém, nem is törődtem vele, erre az a barom beleprüszkölte a hajamba a sörét (tulajdonképpen beleköpte, de úgy spriccelve).
Ez után kimentünk egy kicsit, mire visszaértünk olyan heringparty lett, hogy mindenki csak taszigálta a másikat, össze-vissza lökődtek, így kicsit elment a kedvem a bulizástól. Aztán egy másik fura fazon követett minket, szóval a végére már olyan ideges voltam, hogy azt mondtam, aki még egyszer hozzám ér, eltöröm a kezét. Na, ebben persze benne volt, hogy én már épp aludni készülődtem, mikor a húgom kitalálta, hogy menjünk, így eléggé nyűgös és fáradt voltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése