Pou - Avagy a modern "tamagocsi"

 - Pou! - kiállt fel valaki.
 - Mi? - néznek rá értetlenül.
 - Pou!
 - Mi?
 - Tudod, az a kis sz*rdarab!  - kiállatnak az osztály végéből.

Na, igen! Ezzel azt hiszem, jól be is harangoztam ezt az alkalmazást. Sosem voltam híve, a nagy és híres, és mindenkinek ez kell stílusú dolgokért, de úgy néz ki, most kezd lecsengeni, elő is vehetem némi nemű ítélethirdetésre, kritikára.

Cuki, pici, színes és vicces kis lény, egyre bővülő lehetőségekkel (bár van ami korlátozódott). Grafikailag rendben van, szerintem tökéletesen elfogadható a mai ismertekhez képest, úgyhogy akkor nézzük máshonnan a dolgot.

A netes állatneveldékkel szemben nagy előnye, hogy mindig magadnál tarthatod, etetheted, játszhatsz vele, sőt beszéltetheted is, amin eleinte szét röhögtük magunkat, mikor vékony kis hangon elismételte, amit mondtunk neki.

Játék szempontjából a régi nagy klasszikusokat vonultatja fel, mint az étel-elkapós, az általam már csak Doodle Jump-ként ismert játék, az Itt a piros, hol a piros... vagy már a legutolsó frissítésben a memória-játék is megtalálható.

A sokrétű és elég összetett alkalmazást látván már én sem tudom megkérdőjelezni a népszerűségét, bár egy jó ideje maximum egy nagy egyszer adok neki egy mindent teljesre nővelő italt, és ezzel el van rendezve, vagy halál unalmamban (mikor a telefonomon az összes könyvet kiolvastam már, és nincs lehetőségem netezni) játszok egy-egy játékkal.

Mikor kíváncsiságból (és anyaggyűjtés céljából a bejegyzéshez) letöltöttem még elvoltam vele, de mára beleuntam, de azon nálam fiatalabb fiatalok, akiknek van idejük, unatkoznak, nekik nagyon jó szórakozás lehet, hiszen valóban jópofa. 

(A képek a saját Pou-mról készültek, amíg be nem szüntettek a fényképezés lehetőségét)