Az én körmös ars poeticam

Sziasztok!

Tegnap egy kérdés kapcsán elgondolkoztam, hogy mit is jelent nekem ez az egész körömlakkos sztori az életemben és gondoltam, megosztom veletek. Szóval következzen a vallomásom az én szenvedélyemről.
Kezdjük az elején:
Ivett vagyok, majdnem húsz éves és körömlakk függő. Azt hiszem, valamikor tizenéves korombann kezdődött az egész, pontoss időt már nem is tudok, régen kezdődött, mi.án egy balesetben letört az egyik első fogam és nem tudtam többé csutkára lerágni a körmeimet, mert a fogorvos azt mondta, túl fiatal vagyok, hogy megcsinálja. Áh, még tizennégy sem voltam.

Ekkor kezdtem el festeni a körmeimet mondván, hogy már megéri, mert meg tudtam növeszteni. Ebben az időben kaptam meg az első lakkjaimat, és hogyan nálunk is egyre elterjedtebb lett a műkörömépítés, fokozatosan nőtt az érdeklődésem.

Elkezdtem mindenféle külföldi és akkor még kevés számú magyar videót nézni ebben a témában, de az áttörés akkor következett be, mikor megkaptam a szükséges felszerelést a műköröm építéshez és elkezdhettem a munkát.

Ekkor tanultam meg azokat a technikákat, amik a legbonyolultabb manikűröket tete a legkönnyebbé. Ekkor kezdtem el róla blogot írni, hogy ezzel is növeljem annak a lehetőségét, hogy még többet tanulhassak. És ennek indulása után egy évvel lettem valódi, menthetetlen függő, mikor megismertem egy bolondos, de nagyon jó fej, életvidám lányt, akivel ráadásul egy napon ünnepeljük a szülinapunkat. :) 

Ha az embernek van társa a hülyeséghez, akkor szabadul el a pokol...

Ez után a legtöbb megspórolt pénzemkörömlakkokra ment el, néha iszonyatos kínnal jöttem ki a boltból, mert alig tudtam választani, legszívesebben az egész polcot elvitem volna. Ekkor kezdet el foglalkoztatni annyira behatóan a téma, hogy hetente két-három alkalommal lakkoztam a körmeimet és eddigre már körömlak nélkül ki sem léptem az utcára, pucérnak éreztem magam nélküle, még ithon is mindig lakkoztam a körmeimet.

Az egész függőségem nagyban járult hozzá a személyiségem kialakulásához. Sokáig csak a színes, bohókás körmeimmel tudtam kifejezni, hogy nem vagyok mindig az a merev jókislány, akinek általában láttak az emberek. Ma már persze ez nem így van, a körmeim azok, amivel legkevesebet foglalkoznak az újonnan megismert emberek. Mondjuk az vicces volt, hogy egyszer valaki azt mondta, "ő az aki mindig egy műalkotást visel a körmén" ;)

Hát ha nem is mindig, de sokszor, és ha nem is műalkotás, de alkotás.

Szeretem a vibráló, élénk színeket és engem általában nem zavar, hogy éppen milyen alkalom van. Én elmegyek vizsgázni tűzpiros körmökkel, és nem zavar, ki mire asszociál...

Függő vagyok, képtelen lennék körömlakk nélkül lenni, akár egy fél napról is legyen szó... Viszont ezel a függőséggel nem ártok sem másnak sem magamnak, és a barátaim is így fogadtak el, szerencsére. Őket és a családomat nem zavarja és a gimis éveknek is ajdnem teljesen vége, ahol előírnák, hogy mit nem lehet, bár eről szó sem volt, még talán kisgimis koromban hallottam utoljára, hogy nem festhetjük a körmünket, de aztán ezek a kósza hírek elhalltak. Összesséében: Ivett vagyok, körömlakk függő és büszke vagyok rá!

A ti sztoritok milyen? Nálatok hogy alakult?