Látszat világ

Sziasztok!
Fuhha, nagyon ideges vagyok, hogy fogadjátok ezt a bejegyzést. Nem manikűr, nem smink, nem is csajos kreatív, de akkor is kreatív rész.
Körülbelül tízéves korom óta, írogatok, és mindig is jó visszajelzéseket kaptam a suliban, mégis sosem engedte senkinek, hogy beleolvasson. Most ti vagytok az elsők, akik láthatjátok a legújabb agyszüleményemet. Nagyon varom a visszajelzéseket legyen az pozitív vagy negatív. Az írás a részem, nem tudtok megbántani egy-egy építő kritikával. Csak őszintén! ;)

Látszat világ

Üdvözöllek nálam! Ez itt az én világom, pillanatnyilag az otthonom, a hely, ahol élek, érzek és létezem. Hadd vezesselek körbe.
Látod ott azt a rozoga vaslépcsőt? Ugye, hogy milyen furcsa harmóniát teremt az épületnek. Szeretem ezt a lépcsőt. Ha felmész, nem sokat látsz, bent mindenki bezárkózott a maga szobájába, a saját világába.
Menjünk tovább! Látod, mennyi az autó körbe mindenhol? Általában rengeteg vendég van, és annyi felé. Néha nem tudni, mit tudsz meg ismeretlen emberekről az otthagyott tárgyaik nyomán. Nézd, a díszeket! Szép, ugye? Itt minden ilyen, élére hajtogatott és vidám, itt mindenki boldog, az is, aki sajgó tagokkal húzza az agyat. Látod azt a lányt? Mosolyogva kivan jó reggelt, de ahogy a vendég elfordítja a fejét, maris visszaesik a természetellenes tartásba. A nyaka lefele bukik, mert mindenhez odahajol, portörlés, mosogatás, kádsikálás. Neki lassan ez a természetes, és hiába kínlódik, mégis mosolyog.
Látod, milyen apró mozdulatokkal igazgatja az ágyat? Meg sokáig tart, de úgy kell kinéznie, mintha fél perc alatt kész lenne. Minden feszes, pormentes, csillogó és tiszta. De látod-e, hogy a lepedő ferde, vagy, hogy a kávét három napja tették ki, mert nem vittek el? Látod-e, hogy nem húsz, hanem negyven percig dolgozott itt bent valaki? Nem, és nem is érdekel. Ha belépsz, pontosan ezt a látványt várod. Nem nézed, hogy hanyadszorra nem sikerült elfelejtenie a takarítónak, hogy nem három kávé és két cukor hiányzik, hanem fordítva, nem érdekel, hogy az ágyneműt a kezében hozta a második emeletről, mert reggel félrenézte a listát, nem számít, csak az, amit látsz.
Csak a látszat a lényeg. Látod azt az angol párt ott? Boldognak tűnnek igaz? Pedig ma is összevesztek, de nem mutatják, csak rájuk tartozik. Itt minden más, mint, aminek látszik. Nem tudod, ki kicsoda valójában, nem tudod, milyen életet el, csak azt latod, hogyan viselkedik. Mert nincs időd rá emlékezni. Elfelejted a kimondott szavakat, a megtett lepéseket, nem vagy benne biztos, hogy mit csináltál meg és mit nem, és közben rettegsz, hogy valamit rosszul csinálsz és barmikor kirakhatnak.
Mert a főnök mosolyog, de a szemeben ott van a gyilkos fény, bocsánatot kér, de közben kicsit sem érdekli, mennyire szenvedsz. Mint mondtam, minden csak látszat, mindenki maszkot hord. Csak akkor következik be a katasztrófa, mikor ez az álarc lehullik, és felvillan a valós arcunk. De ezt sem fogod látni, ügyesen eltakarják. Ahogyan leplezem én is minden nap, hogy mit érzek.
Erősnek kell látszanom, nem lehetek fáradt, rosszkedvű, nem mondhatom ki, hogy az egészet csak a pénz miatt csinálom, mert amúgy rühellem a munkámat, és nincs is hozza kedvem felkelni reggel. Élnem kell... egy látszat eletet... ebben a látszat világban

.