2016. július 19., kedd

Üzenet a fiók mélyéről

Sziasztok!

Mivel mostanában az időm jelenős részét töltöm otthon, rá kellett vennem magam, hogy egy kissé rendszerezzem a dolgaimat, de legalább is átnézzem, mim van és megszabaduljak a felesleges kacatoktól, mivel egy aprócska lakásban az ember nem élhet mókusként, aki mindent gyűjt és halmoz. 

Ami szemét, az szemét...


(A kezdetek)

Mivel igyekszem legalább látszat rendet tartani, így a legtöbb ritkán előkerülő apróságot egy fiókba szoktam elrejteni, amiben aztán elszabadult a pokol, így azzal kezdtem, hogy teljesen kiürítettem, majd lázas válogatásba kezdtem. Tudtam, hogy leginkább a szépségápolási termékek landolnak majd a kukában, hiszen minden más emlék. Annak még hagyok időt.



Négy dolog került elő, ami már nem tért vissza a helyére. Az első a Nivea extra érzékeny bőrre való sminklemosó. Valóban nagyon gyengéd, annyira, hogy szinte le sem mossa a sminket. Párszor használtam, de aztán a fiók mélyén landolt. A következő kettő két BB krém a Garniertől. Mindkettőben van, bár az érzékeny bőrre valót szerettem, sokáig használtam is, de semmi színe, amit én igencsak nehezményezek, a Pure Active pedig ocsmány. A színe narancsos, bár kellemes érzés a bőrön, mégis irritálta az arcomat. A harmadika TRESemmé hővédő spray-je. Az első hővédő, volt, szerettem, de aztán a L'oreal hővédő olaját kezdtem használni, amit imádok, így ez is a kukában landolt mivel eléggé régi is volt.


Aztán áttértem az ajakkencéimre. Szégyen, ami szégyen, sajnos egy-kettő menthetetlenül megromlott, köztük egy régi nagy kedvencem is, de becsülettel átválogattam. Három kupac lett: kuka, tovább ad, megtart.

A tovább ad kategória. Igazság szerint mindegyiket szerettem, de már nem használtam őket egy ideje és tudom, hogy többek között a húgom is talál majd köztük olyat, amit szeretne. :)



A kuka kupac. A L'oreal szájfényért vérzik a szívem, de már nem kérdés, hogy megromlott-e. Büdös... :(


És, amik maradtak. Na, meg valahol van még egy MAC rúzsom, de sehol nem találtam meg... Azért bőven maradt még, sőt még a TBS valamiken még gondolkodom.

Nyilván lett volna még mit átnéznem, de sminkes cuccok egyéb területeit nem nagyon halmozom, így ennyi lett mára.

További szép napot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése