2016. szeptember 2., péntek

A sors és az utazás, vagy a visszahúzott bőrönd története

Sziasztok!

Ezt a képet még nagy örömmel készítettem tegnap reggel mondva, indulunk. 

Valami mégis ott lógott a levegőben.

Az egész útra nem úgy készülődtünk, hogy húha, végre, megyünk haza, hanem csak telt az idő és a nagy izgalom sehol. Nem igazán készülődtünk, csak sodródtunk az árral. Ez lehetett volna az első jel. De nem foglalkoztunk vele.

Akartam a blogra is pakolós szösszenetet felrakni. Be is fényképeztem, majd tegnap reggel kitöröltem. Valahogy nem éreztem szükségét. Hiába szenvedtem a körmömmel nem akart sikerülni. Mikor mégis, akkor egy óra múlva lepattant.

Majd összefutottunk egy olyan személlyel az utolsó reggel, aki miatt akár fel is adtam volna az egész utazást, ha kell. A legrosszabb, hogy ő ezt nem tenné meg értem. De a vér nem válik vízzé, ahogy mondani szokás. 
Azért is indultunk le reggel a boltba, mert elfelejtettünk valamit venni. Ez is jel lehetett volna. De nem figyeltünk. 

Többen éreztünk hasonlót, mégis mindenki figyelmen kívül hagyta az érzéseket. Mindenki próbált a jóra koncentrálni, de mikor a kocsiban ülve néztem, hogy még plusz öt perc, még plusz hét perc, még tíz..., mikor negyed órával kaputárás előtt rohantunk, már tudtuk, hogy hiába. 

Nem kívánom ezt az érzést senkinek. Tudom, hogy voltak ellenérzések, de haza akartunk jutni. El akartunk menni. Mindent megtettünk, de a másfél helyett négy órás úton valami megtört. Mikor szembesültünk vele, hogy ennyi volt, csak elfogadtuk a sorsunk. 

Két nap veszteség. A sors akarta úgy, hogy lemaradjunk. Senkin nem múlott. A forgalomról senki nem tehet. Csak megtörtént.

Holnap újult erővel nekivágunk. Kívánjatok sok sikert! 

További szép napot!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése